Tudod mit hoz a jövő? – by: Tombgirl

Korhatár: 12

9. fejezet
Merre?

Sora saját maga döntött úgy, hogy elmenekül. Ezzel a döntéssel végleg elhagyta a ‘fényét’.

Gyorsan és halkan felöltözött a többi ruhájára nem is gondolt. Fájdalmára nem figyelt, inkább azon volt, hogy minél hamarabb a diákszállásra érjen, hogy össze tudjon pakolni.

Halkan lépkedett a szállás folyosóján. Szobájában elővette bőröndjét, beledobálta a ruhái nagy részét, értékeit. Gyorsan írt egy levelet, melyben ez állt:

“Kedves barátaim! Nem látom értelmét, hogy
itt maradjak. Sajnálom, hogy nem búcsúztam
el tőletek, de talán mindannyiunknak így a
legjobb. Remélem nem nehezteltek emiatt rám.
Talán egyszer a sors úgy hozza, hogy megtudjátok,
hogy most miért megyek el. Ha ez megtörténne,
kérlek értsétek meg a döntésem és fogadjátok el.
Kérlek titeket, soha ne keressetek!”

A levél végén már patakokként szántották, arcát a könnycseppek. Lassan és nehéz szívvel hagyta el szobáját, mely oly sok örömöt és bánatot látott már. Kifelé menet a szállásról megállította egy hang.
– Tehát így döntöttél – Sorának nem kellett megfordulnia, hogy tudja ki az.
– Igen, Fantom. Én nem vagyok méltó erre a helyre. Találd meg az igazi Kaleido Start! – mondta Sora.
– Te vagy az! – felelte felháborodottan a kis lény.
– Nem, már nem vagyok! Ez az álmom örökre elveszett, itt hagyom – kezdte Sora. – Már nem tudok feltétlenül megbízni. Megbíztam Leonban, de ő ezt eljátszotta! A Halálisten megmutatta az igazi arcát. Én már nem tudok bízni benne. Nekem ez fáj, de ha itt maradok akkor az egész színpadnak fájni fog. A közönségnek még inkább.
– Nem teheted ezt! – mondta kétségbeesetten Fantom.
– De, igen! Kérlek vigyázz a színpadra! Szeretném, ha erről nem szólnál senkinek se. Kérlek a ma este történtek legyenek elfeledve.
– Rendben – ígérte meg a Színpad Szelleme, beletörődve, hogy nem tud mit csinálni, hogy marasztalja a lányt.
– Köszönöm! Akármennyire perverz is voltál, én azért bírtalak. Ég veled Fantom! – búcsúzott Sora.
– Ég veled Kaleido Star! – suttogta Fantom a távolodó alak után.

Sorát már várta egy taxi, amit pakolás közben hívott. Tudta, hogy barátai, kérése ellenére, keresni fogják és biztos volt benne, hogy elsők között a taxitársaságoknál fognak érdeklődni, de ez most nem izgatta annyira. A reptérre akart eljutni. Volt pénze, mert Kalos egy bankszámlára utalta a fizetését. A lány mindig levett a számláról egy kis összeget, ha talán kéne valamire. Milyen jól jött ez most!

Sora már az induló gépek táblája előtt állt. Nem is gondolt bele, hogy hová ‘meneküljön’.

Erre nem is gondoltam! – mérgelődött – Hova menjek? Merre?
A legjobb lenne, ha a szüleimhez mennék. Egy-két napot ott
leszek, aztán tovább állok. A többiek ott is keresni fognak.
Legalább látom Yumet! Édes kis hugicácskám! Ha haza
megyek, kérdezni fogják mit keresek ott. Nem szoktam, csak
úgy beállítani. Mit mondjak nekik? Ha a teljes igazat, akkor
végeláthatatlan lavinát indítok el. Ez nem jó. Ha nem mondok
el semmit, akkor még rosszabb lesz. Sehogy se jó, de egy-két
dolgot mindenképp el kell mondanom nekik.

Sora megvette a jegyet Japánba. Ez idő alatt is gondolkodott.

Kérdezősködni fognak. Hárman tudjuk, hogy mi történt ma
éjszaka. Fantom nem fog szólni senkinek sem. Remélem. Én
úgyszintén nem mondom el
– a következő gondolatánál kirázta
a hideg – A Halálisten úgyis elmegy.

Sora rájött, jobb ha nem gondol Leonra. Számára már csak a Halálisten létezett.
A gépen ült már mikor újabb gondolat férkőzött az agyába.

Merre tovább? Mi lesz velem? Anyáéknál nem maradhatok.
Japánban nincs értelme maradni. Minek? Jól tudok angolul,
de én nem akarok Amerikába visszamenni. Oda soha többé!
Angliába kéne mennem. Nyilván a kezdet elég nehéz lesz, de
valahol el kell kezdeni. A pénzem kitart majd egy kis ideig.

Gondolatait szőtte tovább, míg el nem aludt. Japánban hét órával előrébb járnak. Mikor Sora gépe elindult Japánban délelőtt kilenc óra volt; a repülőút is hét óra volt. Délután négykor érkezett meg a repülő.

Amerikában, reggel a Hamilton szállodában valaki ébredezett. A háta hasogatott, a feje szintén. Jobb oldalra tekintett. Rögtön felpattant a földről, ahol eddig aludt.
– Hol van? Te jó ég! Mit tettem? – kérdezte hangosan, saját magától.
Leonnak kezdett minden az eszébe jutni. Felöltözött és Kalos irodája felé indult. Most már teljesen biztos volt a szerződést illetően. A főnök elkeseredetten vette tudomásul, hogy Leon elmegy. Már fel volt készülve erre az esetre is. Úgy gondolta, hogy Sora partnere Yuri lesz. A férfi elköszönt és távozott. Nem akart senkivel se találkozni, főképp nem Sorával. Nem tudott volna a lány szemeibe nézni, ezért haladéktalanul összepakolt és elutazott.

Fél óra múlva:
– Főnök! Főnök! – egy csapat rontott be, kopogás nélkül.
– Ma nagy a forgalom – jegyezte meg viccesen az említett.
– Sora elment – kezdte egyszerre a csoport.
– Majd visszajön – legyintett a főnök, vigyorogva.
– Örökre elment! – ordította le Kalos fejét Sarah.
– Mi? – a főnök képéről lehervadt a vigyor.
– Tessék – a kezébe nyomták a levelet.
Kalos olvasás közben egyre sápadtabb lett.
– Egy nap ketten – jött a halk megjegyzés.
– Mi? – Most a társaságon volt az értetlenkedés sora.
– Leon előbb ‘mondott fel’, Sora meg elment… – Mindenki ledöbbent, Kalos folytatta. – A Kaleido Színpad Sztárok nélkül maradt. May beteg. Layla nem tud nagyobb szerepeket vállalni a válla miatt, na meg ott van a Broadway. Rosetta még nem tud nagy szerepet eljátszani. Yuri meg nem léphet színpadra egyedül. Kényszerpihenőt kell kihirdetnem.
– Sorát, ha törik, ha szakad meg kell találni! Leont megpróbálom visszahívni, hogy legalább addig legyen valami műsor – adta ki az utasításokat Kalos.
A még mindig kába csoport, elkezdett széledni. Mindenki Sorát kezdte el keresni.

Mi lesz veled Kaleido Stage?
A következő részben ismeretlen főszereplő lép a történetbe. Vagy már ismerjük?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük