Régen volt ilyen típusú bejegyzés, de most van témám hozzá, úgyhogy hajrá! 😉

Az utóbbi időben megnőttek a felajánlások a honlap számára. (Vagy nekem.)

Lehet, hogy hihetetlenül hangzik, de igaz. Múlt héten 2 pár vadiúj magassarkú cipellő érkezett a kicsiny szerkesztőségbe. 😀 Ugyanolyan fazonúak, csak az egyik barna, a másik fekete, valamint a méretük különbözik, hogy így láttatatlanba is passzoljon valamelyik. Nos, a fekete lett jó, a barna egy kicsit nagy; de a felajánló beleegyezett az esetleges eladásába.

A befolyó összeg pedig a honlap fenntartására menne. Igaz, hogy ingyenes tárhelyen van (még), de a címet meg kell fizetni, és jó ha van vésztartalék. (Pl. hirtelen domaint kellett váltani múltkor, és bár az sok esetben ingyenes, de az új helyen egy újabb évet felszámítottak. – Abban az volt a vicces, hogy előtte 1-2 hónappal perkáltam ki a másik helyen a hosszabbítási pénzt…)

Meg persze ilyen-olyan eseményekre se lehet mindig ingyen vagy olcsón belógni bejutni. 😀

De kanyarodjunk vissza a tárgyhoz.

Múlt héten érkezett még egy igen értékes küldemény, mely 1 színes tintapatront és 2 csomag papírt tartalmazott. Örök hálám érte, mert a papír mostanában fogyott volna el, színeset a nyomtatóm meg kb. 1 éve nem látott; szóval ez nagyon jókor jött. Ezenkívül várhatóan még 2 fekete patron is fog érkezni. 🙂

A héten a magassarkú bizniszen felbuzdulva érkezett 2 divatos bokacsizma is (az egyik igazi bőr :D), és 1 gyönyörű, tél elején használatos csizma. Gyerekek… Oké, hogy esős, őszi, kora téli időben lesznek hordhatók, de akkor is… Vadiúj, minőségi cuccok. 😀

Jelentem, lassan cipőnagyhatalom leszünk!

Hétvége felé egy újabb “egészséges” édességcsomag érkezett a Kóstoló 2.0 bejegyzésemen alapulva; válogatott török, amerikai, és keleti nyalánkságokat tartalmazva. Az aranymazsola és egyéb aszalt finomságok egy része, püspökkenyérként végezte; míg az áfonya hősi muffin (nálunk már csak muflon X’D) halált halt. Mindegyik nagyon ínycsiklandóan sikerült, de sajnos nem volt időm megörökíteni, mert térültem-fordultam és mind elfogyott. 😀

A különféle mogyoró-, és mandulakreációkból van még; nem is gondoltam volna, hogy ennyiféleképpen lehet egy mogyorót egészségesen ízesíteni. 😉 (értsd: Nem nagyüzemi E bevonatokkal.)

***

Minden beérkező dologért nagyon hálás vagyok a felajánlóknak. Mindegyikük önzetlenül adta, amit. A nevüket nagyon szívesen kitenném, de anonimitásukat kérték.

Minden további tárgyat, dolgot, ötletet szívesen fogadok.

E téren kapcsolatfelvétel: missvolkblack@gmail.com

Tags:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük