2014. január 15.
Elmaradt élménybeszámoló
Capa kiállítás
Magyar Nemzeti Múzeum
Egyik nap turkáltam a pénztárcámban, és a kezembe akadt a Capa kiállításra szóló jegyem…
Tessék örülni, hogy idáig is eljutottam, hogy írjak róla! (Ha tudnátok, hogy hányszor jártam pl. a Terror Házában, és mennyiszer nem sikerült rávenni magamat, hogy írjak róla. – Ez maradjon közöttünk! ;))
Imádok kiállításokra járni, bár az utóbbi időben az erre szánt időmennyiségem zéróra csökkent. Amikor láttam, hogy meddig lesz csak megtekinthető, elszontyolodtam, mert egyáltalán nem tudtam elképzelni, hogy mikor tudnám megnézni. Aztán ahogy egyre közeledett a kiállítás vége, már képes letteém volna egy jó nagy hisztit is levágni, ha arról van szó. Szerencsére egy délután sikerült úgy sakkoznom, hogy meg tudjam kukkantani.
Szerintem nagyon érdekes és elgondolkodtató kiállítás volt. A munkáit/témákat csoportosítva lehetett megtekinteni, bár szerintem az első terem egy kicsit kuszára sikeredett. Az életét is végigkövethettük, bár picikét töményre sikeredett, főként a vége. Nyilván azoknak volt a legragyogóbb ez a kiállítás, akik teljes mértékben érdeklődnek a téma – háború, fotózás, háborús képek, Capa, stb. – iránt.
Ami nagyon bejött, azok a kihúzhatós elemek voltak, illetve a fürdőkád… Most nem írom azt ide, hogy simán el tudtam benne képzelni. 😀
Nos, a jegy árát, én személy szerint drágálltam egy kicsit, de csak azért, mert elszoktam a múzeumi áraktól – illetve, mostanában mindenhol fillérekért voltam.
Hazafelé nevettem azon egy sort, hogy az összes könyvesbolt kirakatában Capa könyvek voltak…
„Ha nem elég jók a képeid, nem voltál elég közel”