esőAmit én olvastam
Thomas Thiemeyer: Az esőfalók városa
Felfedezők krónikája 1.

Kiadó: Pongrác
Kiadás éve: 2013
Oldal: 432
Egyéb: Könyvtári

*

Fülszöveg

Egy függőleges város 3000 méterrel a tengerszint felett. Egy elfeledett nép. Egy szörnyű, ősi hatalom fenyegetése. És egy maroknyi, mindenre elszánt világjáró szövetsége. Thiemeyer merész hősei lélegzetelállító helyszíneken élnek át fantasztikus kalandokat, amelyek az első oldaltól az utolsóig a karosszékhez kötözik az olvasót.

*

A könyv értékelése
(1-5; 5 a legjobb)

3,5 pont

Borító. Kaland. Vilma.

Nemrég fejeztem be, tehát még igen frissen kavarognak a gondolataim… “Ifjúsági” könyvről beszélünk, de garantálom, hogy a célcsoportnak szánt mű, akik szeretnek olvasni, fényévekkel jobban kezelik a helyesírási segédeszközöket, mint aki esetlegesen meg volt bízva a szöveg gondozásával. Túlléptem rajta, de az még mindig foglalkoztat, hogy végül Elza vagy Eliza volt Humboldt egyik kísérőjének a neve. Mindegy – többségében Eliza volt.

A borító nagyon megkapó, marketing szempontjából ötös; talán annyit kiemelnék, hogy nyugodtan 15 évnél fiatalabb kezébe is oda lehet adni – főként, ha szeret olvasni. A belül lévő térképek teljesen levettek a lábamról, szóval nem volt kérdéses, hogy jön velem – azt ne kérdezzétek, hogy mi a szöszt kerestem a fiúknak szánt részlegen. 😀

A sztori valóság és képzelet határán mozog, amivel nincs is semmi probléma, főként, hogy azért a könyv elején-végén valamilyen formában fel van tüntetve, hogy mi az ami fikció, vagy éppen nem.

Nagyon jó kalandos sztori, bár azt sajnálom, hogy az elején húzza, mint a rétest, aztán mindent lezavar a végén kb. 50 oldalban. Az elején sem történik úgy igazán semmi számottevő, mert a karakterek jellemzésénél simán működik a sablon minta, tehát ugyanazt olvassa az ember, csak más névvel.

Spoiler

A karakterek: Egyik kedves barátom valószínűleg már hozná a gyufát, ugyanis egyik része az emberkéknek sótlan, másik része – kimerül Valkrys személyében – meg az “igazán irritáló, de egy kis színt visz az életbe” kategóriát erősíti. (Azon a kb. 30 oldalon keresztül, mielőtt meghal. Miért kell az egyetlen valamirevaló karaktert kicsinálni?)

Annyi nyitott, nem is kaput, hanem egész országot hagyott az író az egész cselekmény során, hogy már fájt, hogy nem ülhettem mellette írás közben, hogy tarkón vágjam, amikor remek lehetőség mellett siklott el. Persze az ifjú olvasó fantáziájára is kell hagyni valamit, de felnőtt fejjel ez inkább már hiányosságnak tűnhet.

Összességében jó könyvnek tartom, de azért bevallom, hogy én többre vágytam:

  • Kicsit következetesebb dolgokra. (Mérges gázzal mennek harcba és csak egy – EGY! – embernél van vizes kendő. WHAT? Azonkívül, hogy kőkemény 3 hajóval… Nincs több kérdésem.)
  • Kevésbé vérszegény karakterekre – egyetlen megragadó, bár mellőzött “útitárs” Vilma volt.
  • Lektorra, aki ténylegesen átnyálazza a kéziratot.
Tags:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük