I-Huan: Makrancos ​hercegnő 4.

Folytassuk… 🙂

*

Fülszöveg

Pletykák szennyezik be Ji Fu származását; Cse Li kénytelen elhagyni a palotát. Egy esztendővel később ő, Tang Huj és Csung Lu ismét találkoznak, és a Fürkész élete még a korábbiaknál is nagyobb veszélybe kerül…

*

A könyv értékelése
(1-5; 5 a legjobb)

5 pont

Manga. Borító. Történet.

Ne… Komolyan kiégek ezeken a fülszövegeken. 😀 Én megértem, hogy amúgy sem kell kétszáz oldalt írni, meg mangáról is beszélünk, és a rajzok, grafika nagyobb hangsúlyt kap sok esetben, mint a történet maga, de ez már annyira fájóan magvas, hogy csak röhögni tudok rajta.

Akik olvasták a korábbi kötetekről az én magvas (ez lesz ma a kedvenc szavam) kis hozzáfűznivalóimat, azok tudják, hogy végre valahára egy könyvtárból sikerült hozzájutnom az összes kötethez; és jó molyhoz híven, lerámoltam a fél polcot. (Valójában öt vékony kötetről beszélünk, de akkor is vicces volt.) Szóval az utolsó előtti kötet az utolsóval szomorkodik már csak itt, emlékeztetve rá, hogy ideje visszavinni őket. 🙁

Ebben is volt könyvjelző, és az utolsóban is lesz; azért gondolkoztam rajta, hogy ténylegesen lenne-e szívem kioperálni őket a mangákból, ha sajátok lennének és nem könyvtáriak. Lassan közeledve a sorozat végéhez, úgy gondolom, hogy talán mégis inkább benne hagynám a kötetekben, annak ellenére, hogy nagyon tetszenek. Szerves részei a köteteknek, hozzájuk tartoznak és pluszt adnak, míg ha kiszedném őket, lehet, hogy elkallódnának, ami igazán nagy kár lenne.

A borítót most nem érzem a magaménak, nem fogott meg igazán, ami szerintem a színből fakad. A második kötetnél is ilyesmi volt; a színek egész jól harmonizálnak, de egyszerűen nem az én világom. A karakter viszont rendben van, szóval nem panaszkodhatom.

A történet alakulása azért nekem nem feltétlenül jön be igazán, de mindenképpen mozgalmasnak mondanám. Egyébként ha az eddigi történéseket venném górcső alá, akkor valójában egy igazán egyszerű sztoriról van szó, és minden kötetben van egy-egy jelentősebb mozzanat és annyi. A cselekményszövést is kényelmesen, lagymatagon folyónak mondanám amúgy. De mint tudjátok, végtelenül romantikus típus vagyok (azért talán annyira mégsem…), így nekem ez a sztori az ötös kategóriába esik, annak ellenére, hogy tisztában vagyok vele, hogy vannak jobb történetek, szebb rajzolású mangák is.

Ennél a kötetnél már igazán lehet izgulni és drukkolni, hogy minden jól végződjön. 😉

*

Amit én olvastam
I-Huan: Makrancos ​hercegnő 4.

Kiadó: Delta Vision
Kiadás éve: 2008
Oldal: 176
Egyéb: Könyvtári

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük