Itt is a folytatás…
*
Fülszöveg
A gyönyörű színésznő, Marcail Beauchamp hírneve és számtalan csodálója ellenére sem tudta elfelejteni William Hurst kapitányt, a férfit, akit egykor teljes szívéből szeretett… majd elveszített. Egy rejtélyes zsaroló most arra kényszeríti, hogy lopjon el egy ősi egyiptomi ónixdobozt a kapitánytól.
Williamet teljesen váratlanul éri, amikor egyik este a kabinjában találja Marcailt, aki csábítóbb, mint valaha. Ám amikor a nő elkábítja, és ellopja tőle a műtárgyat, éktelen haragra gerjed. Üldözőbe veszi Marcailt, de mire utoléri, addigra a doboz már gazdát cserél. A megbánással és haraggal teli egykori szerelmeseknek együtt kell működniük, hogy visszaszerezzék az ónixdobozt, és leleplezzék a titokzatos zsarolót. Ezzel kezdetét veszi a hajsza, amely rég eltemetett emlékeket hoz felszínre, és felizzítja a szenvedély tüzét…
Karen Hawkins (Kincsvadászok) izgalmas és érzéki regényében tovább folytatódik a Hurst testvérek, valamint a titokzatos családi amulett története.
*
A könyv értékelése
(1-5; 5 a legjobb)
4 pont
Borító. Romantikus. Folytatás.
Spoilert tartalmazhat innen.
Nagyon sokszor kifejtettem már, ezt a családi körkép-sorozat típusú könyvkiadási tendenciát. Sorozatot alkot a szerző, olyan módon, hogy egy família minden szereplője, testvérek, vagy esetleg baráti társaság tagjai mind külön-külön egy könyvben megkapják a maguk főszerepét. Ennél a sorozatnál sincsen másképp, így talán nem ér senkit meglepetés, hogy az egyik fivér kerül terítékre a Hurst famíliából. Kifejezetten szerettem, hogy a könyv elején és végén szóba került Errol, mert bár lehetett volna még mit csiszolni azon a karakteren, még mindig ő a favorit a szereplők közül, annak ellenére, hogy ez a könyv nem róla szólt.
A borító az a fajta, ami irigylésre méltó, nem túlbonyolított, hanem egyszerűségében és jó képválasztásnak köszönhetően szemet gyönyörködtető. A színezett lapszélet is imádtam, leginkább azért is, mert ékes példája annak, hogyha egy kis “aranyos” feelinget akar adni a kiadó egy könyvnek, meg lehet oldani olyan módon is, hogy nem lesz nyakik aranyozásos az olvasó keze a gagyi kivitelezésnek köszönhetően. Szóval egy hatalmas pacsi, mert nagyon ízlésesre sikerült a külső.
Ami miatt egy kicsit el vagyok keseredve, az az, hogy rövid a történet. Igaz, ha a cselekményekből indulok ki, akkor nagyon nem is kéne húzni, elég rá ennyi oldalszám, mert így is volt, hogy nem kötötte le a történet teljes mértékben a figyelmemet, de na. Egy erős indítás után, mint amilyen a Kincsvadászok volt, ahhoz képest ez a könyv kicsit laposabbra sikeredett. Kár érte, meg azért is, mert a vége megint elég szedett-vedettre sikeredett.
A levelek alapján már az utolsó kötetet várom a leginkább, de addig még van egy megálló… A ténylegesen következő rész már itt van mellettem, és ha minden jól megy, következő hétfőn arról is beszámolok. De lehet, hogy előbb.
*
Amit én olvastam
Karen Hawkins: Olthatatlan szenvedély
Hurst amulett 2.
Kiadó: General Press
Kiadás éve: 2015
Oldal: 252
Egyéb: Saját
Nem tudom, mi árulkodik jobban a lélekről: a nevetés vagy a sírás. Gyanítom, hogy az utóbbi, de remélem, hogy az előbbi.