A Felügyelő

Írta: Tombgirl
Korhatár: 12
Béta: – (ha hiba van benne, akkor bocsi ^^)
Jellemzői: Általános
Figyelmeztetés:
Befejezett, novella
Szereplők: Saját szereplők

Leírás:
Kompetenciamérés előtt írtam, amolyan feszültség levezetésként… (2008-ban talán?)

A hülyeség szokás szerint árad belőle(m)…

***

A Felügyelő

Kompetenciamérés. Neked mi jut róla az eszedbe? Nekem az iszonyat. Hülyeségnek tartom… Rengeteg dolog miatt elronthatod, és a további tanulmányaidra is kihatással van. A tanárok, ha tagadják is, akkor is belenéznek, és levonják a következtetésüket.

Nos, ma én is kompetenciamérésen veszek részt. Ami a legjobb az egészben, hogy az iskolához kiküldenek egy jegyzőt. Szerintem felesleges és nevetséges az egész! Ahogy az igazgatóhelyettes közölte:

– Azért lesz itt, hogy felügyelje, hogy minden kényelmet és nyugalmat biztosítunk annak érdekében, hogy minél jobban sikerüljön a mérés.

– Pfff!

Remek, jobb nem is lehetne! Nyugalom? Ki-be fog járkálni a teremben! Az kinek nyugalom? Még azt is lehetségesnek mondták, hogy belenéz, hogy hol tartunk! Engem baromira idegesít, ha valaki fölém hajol és beleolvas pl.: egy magánlevelembe! Én meg fogok halni!

~.~.~.~

Leültünk névsorban, a megbeszélt helyünkre. A tanár, aki figyeli majd a munkánk tisztaságát, elkezdte a szokásos monológját, amit az elmúlt napokban több ezerszer hallhattunk már… (megj. puskázáshoz: mert ilyen logikai feladatoknál sokra mész pl.: képletekkel! XD) Mikor már majdnem a végére ért, kopogás nélkül belépett egy férfi. Az összes szem rá szegeződött. Fekete ing és egy farmer volt rajta. A barbie babák rögtön elkezdték csorgatni a nyálukat. Olyan 25-27 év magasságába lehetett, legalábbis az én megfigyelésem szerint… Fekete haja, hátra volt simítva, arcvonásai semmi jót nem tükröztek…

Aztán ez az egy másodperces zavar, elillant. A vaskos rémálmokat elkezdte a tanár szétosztani. Én voltam a 178-as számú… Ennek is mi értelme? A jegyzőt én csak felügyelőnek kereszteltem el, mert sasszeműnek tűnt. Tehát, körbejártatta a szemét rajtunk. A mellettem ülő lány, egy jó hangosat nyelt… Én már a vigyorgásnál tartottam.

Végre, sikeresen mindenki megkapott mindent, mindenről tájékoztattak, így elkezdtük az írást. Amekkora szerencsétlen vagyok, a matekkal kezdtem! Jó vagyok matekból, viszont a barátnőm sokkal jobb, főképp a logikaiban… Telt-múlt az idő, csak azt vettem észre, hogy csukódik az ajtó. Felpillantottam, de rögtön vissza is néztem a papírra! Nem azért, mert gyorsan folytatni akartam a feladatot, amibe belekezdtem, hanem azért, mert előttem állt a férfi! Teljesen koncentrálhattam, mert tényleg nem vettem észre, hogy kiment. Elkezdett kalapálni a szívem.

“De ugyan mitől? Csak egy pasi, egy átlagos pasi, egy átlagos pasi, akinek nagyon jól áll a fekete ing és a farmer! Egy átlagos pasi aki téged bámul! Nem, csak a papírom nézi! A papírod nézi, amin a te írásod van!”

“Na jó! Elég! Ezt most fejezd be! Írj tovább! Gyerünk!”

“Hál’ istennek, tovább ment.”

Épp, hogy végezni tudtam az első szakasszal! Valószínű csomó időt elvesztegettem, ezzel a kis incidenssel. Jobban kell koncentrálnom!

A szünetben elkezdődött az információcsere. Nagyban meséltem a barátnőmnek az egyik feladatról, mikor valaki megköszörülte a torkát a hátam mögött. Nem elég, hogy megijedtem, de amikor megfordultam, majdnem el is ájultam! A felügyelő volt az! Te jó ég!

– Ha kérhetném a kisasszonyt, ne közvetítse a feladatokat! – hangjából gúny áradt.

– Én nem közvetítek semmit sem! Mi köze… – közbevágott a szavamba.

– Jobb lenne, ha halkabbra fogná a lepcses száját! A jegyzőkönyv, most is nálam van…

– Hfff! Nem megy vele sokra, mivel azt se tudja ki vagyok!

– A 178-as. Bent, megnézhetem a névsort is – gunyoros félmosoly játszott a szája szegletében.

– Maga… – nem tudtam végigmondani, mert kezdődött a következő ‘blokk’.

Eseménytelenül telt ez az óra. A szövegértés mindig is könnyen ment… A felügyelő ezt az órát egy másik osztályban töltötte.

“Jobb is!”

Elérkezett a következő szünet. Mindenki fogta a tízóraiját, vagy a táskáját és kivonult a folyosóra. Nagyba kutakodtam a tatyómban, de… nagy megdöbbenésemre, elfelejtettem betenni a szendvicsemet! Reggel még gyors berohantam a boltba egy tábla csokiért, de az mégsem helyettesíti a tízórait! Tudom, hogy a barátnőm odaadná a fél szenyóját, de ezt most mégse kérhetem tőle! Neki is szüksége van a zsömijére!

“Ahh, jön a felügyelő! Mindenki messzebb telepedett le… Ez az én formám! Na, talán nem szólít meg… na… jó… Áhhh!”

– Maga miért nem eszik?

– Köze?

– Nézzük csak… Egy diák, pontosabban a 178-as, zavarja a… – kezdte beleírni egy könyvecskébe.

– Mit csinál!? Nem teheti!

– Már elnézést, köze?

“Nah, igen. Ilyen amikor visszanyal a fagyi…”

– Tehát, miért nem eszik? – kérdezi újra.

– Otthon felejtettem a… – megszégyenülten és paprikavörösen mondtam.

– Jöjjön, épp a szomszéd boltba indultam.

– De…

– Én vagyok a jegyző, és engedélyezem, hogy elhagyja az iskola területét.

Gondolom nem kell mondanom, hogy mennyire meglepett ez. Végül is, jól jövök ki belőle. Remélem. Vagy nem.

– Öhm. Az a baj, hogy most pénz sincs nálam – egy horkantást kaptam válaszul.

– Minek? Nyugodjon meg, kifizetem – felelte egy ravasz mosoly közepette.

“Anyám! De baromira kedves! Úristen! Miket gondolok én itt!”

Tényleg kifizette! Gyors elkezdtem enni. Csak nézett, hogy hogyan eszek.

– Most mi van? – kérdeztem teli szájjal.

– Semmi. Egyébként nem beszélünk teli szájjal.

– Maga… maga… egy felfújt hólyag! – erre csak felhorkantott.

Még épp időben értünk vissza a következő ‘blokk’ kezdésére.

Feltekintettem a papírok közül. Ott ült a tanári asztal mellett.

“Ezt nem hiszem el! Muszáj engem vizslatnia? Idegesít!”

Újra ránéztem. Bájosan rámosolyogtam.

“Jól láttam? Visszamosolygott? Asszem már hallucinálok is!”

Eltelt ez az óra is. Szünetben nem találkoztam vele.

“Kár… Mi? Dehogy kár!”

A következő órára nem jött be. Ez az utolsó!

“Ennyi lett volna?”

Kicsit szomorúan indultam ki a teremből. Az iskola kapujában elköszöntem a barátnőmtől, mert ő jobbra én meg balra lakok. Tettem egy-két lépést a járdán, mire egy BMW megállt mellettem. A bent ülő leengedte az ablakot.

– Két év múlva találkozunk! – azzal gázt adott és elszelelt mellőlem.

* Hozzánk tényleg jön (jött) jegyző. Az igh. egysoros mondata komolyan lejátszódott, és majdnem a képébe röhögtem… XD (Nálunk minden van csak nem nyugalom.)

Itt hagyhatsz kritikát!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.